TÉLI GÉPSZEMLE 2014

Közérdekű közlemény

 

 

TÉLI GÉPSZEMLE 2014


A Zala-Depo Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. és a Városgazdálkodási Kft. 2014. november 26-án megtartotta közös téli gépszemléjét. Az eseményre a két cég közös telephelyén került sor. A Zala-Depo Kft. az utak, buszöblök, míg a Városgazdálkodási Kft. a közterületi járdák, terek, parkolók eltakarításáért felel a tél folyamán.


A szemle során a meghívott társszervek (a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya, a Zala Megyei Rendőrség, a Katasztrófavédelem és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.) munkatársai ellenőrizték a téli munkálatokban részt vevő gépek műszaki állapotát, az egyéb, munkavégzéshez szükséges eszközöket, illetve a közúti dokumentumok érvényességét. Az esemény célja az esetlegesen fennálló hiányosságok pótlása a zökkenőmentes munkavégzés érdekében.


Zalaegerszeg útjait 3 kategória szerint osztják fel: Az I. ütembe tartozó utakon kezdik meg legelőször a munkát: a fő-és tömegközlekedési útvonalak tartoznak ide, illetve azok a belterületi meredek utcák, ahol sürgős közbenjárás nélkül megbénulna a közlekedés. Az I. ütem befejeztével kezdődhet meg a II. ütembe tartozó utak eltakarítása, ami a városi mellékutakat jelöli. Ezt követően a külterületeken fekvő, III. ütembe tartozó kisebb utcák eltakarítását kezdik meg a munkatársak.


A Zala-Depo Kft. hóeltakarítást és síkosságmentesítést végez 190 kilométer belterületi-, és 225 kilométer külterületi útszakaszon. Ehhez jelenleg 157 tonna útszóró só, 11 tonna érdesítő anyaggal kevert só, 65 tonna dolomit, és 18 tonna bazalt szóróanyag áll rendelkezésre.

A téli időjárás beköszöntét megelőzően a hóátfúvásoktól veszélyeztetett útszakaszok mentén hófogórácsot helyezünk el, egyeztetve az igénybevett területek tulajdonosaival. A hófogórácsok kihelyezése a Gazdaság, a Gébárti és a Hegyi út megjelölt szakaszain, 700 fm területen történik.


A hóeltakarítási és síkosságmentesítési tevékenységek elvégzéséhez a Zala-Depo Kft. és vele szerződésben lévő alvállalkozók részéről 45 db gépjármű (6 db nagy szóró+tológép, 3 db kicsi szóró+tológép, 4 db tológép, 11 db toló traktor, 1 db gréder, 5 db személygépkocsi, emellett számos rakodógép és szállítójármű) áll rendelkezésre.

A munkálatokban összesen (minden munkaterületet érintve: ügyeletvezető, anyagbeszerző, gépkocsivezető, rakodógép-kezelő, szerelő) 70 fő vesz részt.


Tisztelettel:

Zala-Depo Kft.